Alább olvashatjátok Csikó Tomi írását rólunk.
itt meg egy kép róla:
Ducktape - - szubjektív - -
„Senki sem dolgozik, az egész világ politizál”
szerintem, ha valami jelenti a zenei jövőt, az a Ducktape... nem akarok elrongyolt, eltájolt cikket írni, de szerintem a jövő az a Ducktape.
Az a gáz ezzel, hogy Magyarországon igen kis rétegek hallgatnak meg érdekesebb zenéket, túlzottan teli is van a paletta.
Ebben a túláradónak titulált magyar zenei életben azt hiszem, ha színt jelent valami, az a Dt. lesz. Az alternatív rockzenébe olyan szinten viszik bele a mindenféle spektrumot, hogy szerintem John Fruscianténak, az alternatív rockzene királyának és Istenének kéne bemutatni az anyagokat. ez egy olyan mély dolog, hogy legalább 10 éve vergődik a Pesti fülledt zeneipar, hogy nincs íze egy feltörekedni vágyó alter bandának sem, mind ugyanolyan és mind be van állva egy erőtlen szinten. kiáll egy gitárosénekes, belehabarog a mikrofonba, lefog pár akkordot, eljátszik egy-két szólót, a basszus gitár próbál basszusgitározni, a dobos meg próbál dobolni, de úgy az igazán nagy tüzet nemigen láttam tíz év alternatív-rock termésében. eddig talán csak tényleg Dt koncerten éreztem azt a szellemiséget, hogy Kurt-Cobain feeling, vagy REM /habár teljesen más jellegű zenét játszanak/, nem is csodálom, hogy talán mintha jobban felkapnák ándergránd szélről a bandát...
Tudom, ez egy elszállt, szar cikk lett, zenész sem vagyok túlzottan, emellett a matematikus logikám is inkább illúziókból áll általában, mégis, az az érzésem, ha ötven év múlva visszatekintenek az emberek, hogy valaha volt egy zenekar, akkor az a Dt. lesz.
Persze azok az emberek közül majd, akik képesek kilépni az átlagélet sivárságából és meg tudják találni az igazi zenéket is Magyarországon. Mert amúgy vannak, egyre több, csak elég kevesen és kevés anyaggal, emellett közönségük sincs nagyon.
Áhh, ez a rockoskodás, a popposkodás szerintem nagyon kifújt téma, a Bikini gyásszertartássá növi ki magát, a Beatrice meg a Kispál és a borz vonal kamuduhajkodásra...
és még valami.
a snassz és a nem snassz fogalma.
a Dt mindig egy lépéssel /és csak egy lépéssel/ a divat előtt fog járni. sosem lesznek igazán aktuális jelenkori divattémák, mert mindig egy lépéssel a divat előtt járnak majd. azt hiszem ezt nevezik divatmeghatározásnak. Az előretekintés hiánya miatt szar a zenék nagyobb része. nyomja az ember négy-öt évig csakúgy, aszt majd abbahagyja, nincs kedve, úgysem volt sohasem intuitív igazán. Vagy megmarad kiégett zenész.
Vagy mert el lehet nyomorogni akármilyen popslágert akárhogy átélve akármilyen tehetségkutatóba, akárki vagy. de ahhoz, hogy öntudatos zenész legyél, ahhol kell lenned benned küldetéstudatnak, pátosznak, és egy bizonyos zenei hozzáállási hajlamnak. Bárki lehetsz, de ez nem olyan egyszerű, hogy tehetséged kell legyen, a művészet sosem ilyen, csak ezt kitalálták annó és beleélik az emberek magukat ebbe. Pont a legkreatívabb alkotók, Van Gogh, Picasso, nem tekinthetőek alapvetően művésznek, és messze vannak alapvetően a művészettől. Ők alkotók voltak, a művészek pénzt csinálnak és egzisztenciát, nem esszenciát.
A másik, hogy mennyire meghatározó, hogy egy nagy alkotóra mennyien vevőek: elég csak Vörösmarty Atheneumára gondolnunk abba a korszakba, amelyiknél a legmeghatározóbb lap szinte ez volt. Ezekkel az ócska lapokkal szívóztak Petőfiék, Arany is tök érthetetlenül állhatott ott élete delén, hogy bár a legnagyobb magyar költőnek számít egy ideje, mégis alig veszik a folyóiratait.
csinál az ember egy szar zenekart, van valami ismerőse itt-ott, bejön egy-két sláger, üvöltik sokan a refrént, bár azt sem tudják mi az, azt sem tudják, mit jelent. hogy mi ez az egész, meg mi miért van.
pedig mindenki egyetemista és értelmiségi. az olyanokat megvetik, akik az őszinte, egyszerű, egyenes életre esküsznek. muszály ilyennek lenni, divat.
szerintem ez kicsit így megy magyarországon, megérdemli az ember, amit kap zeneileg, Omega, Illés, Edda, Tankcsapda persze azt is tudom, én vagyok csak túl érzékeny.
úgyhogy a Ducktape szerintem a mozgatórugója lesz a magyar zenei jövőnek, úgy hívják ezt, hogy az Amerika Hüsker Dü-je.
Megjegyezném... Tomit nem fizettük azért hogy szépeket írjon rólunk és nem is családtag... egyszerűen úgy tűnik tényleg szereti amit cisnálunk... és mi ennek nagyon is örülünk
